Szokásos uncsi blog. Aki akarja elolvassa, aki nem, az nem.
No, tegnap voltunk Hittan versenyen. Tételeket kellett húzni és volt 2 kötelező feladat. A kötelező Kálvin János élete és tanítása volt, pont amit nem tudtam, meg egy színjátszós. 3. hely lettünk. Nagyon örülök neki, kaptunk 2 könyvet, az egyik valami falusi templomos ízé volt a másikmeg egy jó regény, amit olvasok.
Most, ahogy így netezgettem, kinéztem az ablakon. Olyan gyönyörű a mostani naplemente. Az ég alja vörös fényben cikázik, és a felette lévő bari felhők színe összeolvadott a sötétkékkel és a vörössel. Olyan gyönyőrű. le akartam fényké.pezni, hogy fel tegyem ide, de a digitális lemerült. T-T Mobillal meg nagy pocsék a minőség, tehát nem tudom veletek megosztani ezt a szé.p naplementét.
Régebben voltunk a Katalin napi bálon. Szerintem egész jó volt. Finom volt a vacsora is, csak nem bírtam megenni. Még az elején haza kellett ugranom, mert elfelejtettem bevenni az antibiotikumom és kikapcsolni a mobilomba az ébresztőt (ez azért szól, hogy nem felejtsem bevenni az orvosságot), szóval egy órán át csak csörgött, meg csörgött a telcsim. A bálra Ritusss csinálta meg a hajam. Tiszta szé.p lett. Volt tombola is. A Díjak ezek voltak: 2 gyümölcskosár ananásszal meg finom gyümölcsökkel, 8GB-és USB, egy kosár édesség, tányérkészlet stb. Rutussal nekünk nagyon fájt a fogunk az USB-re meg a gyümölcskosárra (nekem még az édességkosárra is). Vettünk 14 tombolát és nem nyertünk semmit! TTTTT_TTTTT
Hát ennyi volt az én uncsi blogocskám, aki olvasta az olvasta, aki nem az nem.
--
Visit my
--
--->Keep thy heart with all diligence; for out of it are the issues of life.
Hideg ellen: forróvizes kólásüveg és testmozgás.
--
"I put instant coffee in a microwave and almost went back in time."
- Steven Wright
--
my gallery: [link]
--
~*~
Avatar by =Dragon-Lady
November Beanie Dragon Giveaway
~*~
--
Visit my
--
Visit my
--
Visit my
--
Visit my
Previous Page12345...Next Page